Kerékpárral Máramarosba, 2007 augusztus 1-7.
 

Hogy is kezdődött? Ez kitalálta és megszervezte. Ez szorgalmasan készült rá. Ez meg nem. Ez végigvezette. Ezek pedig vele együtt végigtekerték.

Kerékpárral Máramarosba, 2007 augusztus 1-7.
 

Hogy is kezdődött? Ez kitalálta és megszervezte. Ez szorgalmasan készült rá. Ez meg nem. Ez végigvezette. Ezek pedig vele együtt végigtekerték.
Bővebben: vezetőnk, Földes Peti a korábbi évek bringatúráinak szervezője még tavaly kimódolt erdélyi nagytúrájának vezetését, az időközben beköszönő trónörökös érkezése miatt, Hoffmann Ádámra kényszerült átruházni. A csapat meg magától most is összejött.

1. nap. Találkozó Debrecenben. A túra mezőberényi, békéscsabai, békési, gyulai résztvevői, zömmel az egyesület tagjai különféle irányokból már megérkeztek a nagyállomás elé. Az utolsó résztvevő Nyíregyházáról, magával hozta a barátját is, aki a fölös cuccainkat fogja szállítani. Mosolyogva mutatkozik be mindenkinek, még nem tudja mire vállalkozott.
Az ilyen élménybeszámolók általában úgy kezdődnek: lendületesen haladtunk…. stb. Ezzel szemben az igazság: el sem indultunk, máris szerelünk, ami a maga nemében csúcs, mert eddig legalább 50 métert kellett menni, ahhoz, hogy defektet kaphassunk.
Csak elindulunk, szép időben, akadály nélkül érjük el a határt, Érmihályfalván pénzváltás, majd ismét a pályán vagyunk. Piskoltnál térünk le a főútról. Szemre tetszetős, ám kerékpárok számára borzalmas macskakövön tekerünk vagy hét kilométert. Később tűrhető úton, álmos kis falvakon át jutunk Kölcsey Ferenc szülőházához Sződemeterre. Emléktáblája kissé szokatlan módon belül található a paplak verandáján. A Himnusz költője születésének évfordulóján Sződemeter minden évben zarándokhellyé válik.
Mai utunk Tasnádig tart. Kísérőnk már előrement szállást foglalni. Magyar házigazdánk előkerít egy üveg jóféle sajátfőzésű pálinkát is. Így a vacsora oldott hangulatban telik, későig beszélgetünk. Mára 85 km jutott.

2. nap. Borzongató hűvösben indulunk. Aznapi első célunk Érmindszent felé is csöndes kis falvakon át vezet az út. Az Ady-kúriát könnyen megtaláljuk a falu végén, emlékmúzeum van benne. Az udvaron a költő szobra. A telek másik végében áll a korábban leégett, majd helyreállított parasztház, melyben Ady Endre született. Ebben a család régi bútorai környezetében a tablókon számos Ady emlék. Vezetőnk segítségével, mint egy időutazáson elmerülhetünk ebben a világban, de még a Kölcseyvel kapcsolatos ismereteink is bővülnek.
Kifele jövet döbbenünk rá, hogy elszaladt az idő. A falu szélén az Ér hídján egy percre mégis megállunk. A folyócskáról írta Ady: „Az Ér nagy álmos, furcsa árok,/ Pocsolyás víz, sás, káka lakják./De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna/ Oceánig hordják a habját.”
Amennyire az út engedi, sietősebbre vesszük a tempót. Nagymadarászon elérjük a Szatmárnémetibe vivő főutat. Előtte az erősödő meleg beterel a kocsmába. A pultos zárna, de ahogy megérkezünk önként megnyújtja a nyitvatartást, amit a helybeliek sem elleneznek.
Ebéd után feltöltődve kitérőt teszünk utunk következő (irodalmi) állomására Erdődre. Már messziről látszik a régi erőd romjain épült épült várkastély egyetlen épen maradt tornya. A benne levő kápolnában volt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia esküvője. A kastély a II. világháború végén vált rommá. Szétszórt falmaradványai azért sejtetik egykori szépségét. Az út túloldalán, a kis tó mellett az egykori kastély parkjában felkeressük a Petőfi emlékkövet, megemlékezések helyét.
A Szatmárnémetiig hátralevő 17 kilométert gyorsan megtesszük. Csúcsforgalomban, a helyismeret hiánya ellenére is viszonylag könnyen találunk rá szállásunkra a Szamoshoz közeli kempingben. Gyorsan lecuccolunk és irány a strand. Ólmos tagjainknak jól esik a közel 40 fokos gyógyvíz, de nem sokáig bírjuk. Annál tovább a teraszon. Este néhányan felfedezőútra indulunk. Valamitől el kell fáradni, ma csak 67 kilométert mentünk.

3. nap. A szúnyogok miatt félig kialvatlanul kelünk útra. A friss szél és az erősödő reggeli forgalom azonban hamar észhez térít. Kezd vége lenni a jó világnak! Livadát elhagyva az eddigi kellemes lankákat egyre gyakrabban váltják a meredek szakaszok, s egyre fenyegetőbben tornyosulnak elénk az Avas és a Gutin vonulatai. Elég jól haladunk. Avasfelsőfalun a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások keresetéből épült 10-12 szobás, többemeletes házak övezik a főutat mindkét oldalon. Ízlésbeli sokszínűségük szembeszökő. Márványlépcsők, rozsdamentes acélkerítések, antik szoborutánzatok, muskátlik, színes csempék és kerti törpék váltogatják egymást. A jobbára lakatlan márványházak előtt a régi padokon öregek üldögélnek. Úgy elbámészkodtunk, hogy túlszaladunk az utolsó kocsmán, ebédünket egy parkolóban szárazon költjük el. Marad a meleg ásványvíz. A hágó előtti utolsó faluban, a kis boltban hozzájutunk az ilyenkor szokásos sör-banán-csoki keverékhez. Levédett szabadalom, már többször bizonyított.
Egymást követik a hajtűkanyarok. A nap erősen tűz, ellenben a kilátás egyre pazarabb. A társaság is szétszóródott, már nagyon picinek látszik minden odalenn, majd lazulnak az izmok, fenn vagyunk 587 méteren a Huta-hágón. Gyönyörködünk. Szépen kaszált legelők alatt, egybenőtt falvak fényes szalagjai, mögöttük a távoli hegyek zöldesszürke vonulataival.
Indulás előtt mindenki átnézi a gépét. Jószerével ma már csak fékezünk, ám a burkolat alól gyakran kibukkanó macskakő óvatosságra int. Szűk óra múlva a következő faluban várjuk be egymást. Kistécső előtt elérjük a Tiszát. A túloldal már Ukrajna. Szaploncán felkeressük a vidám temetőt, amely élénk színekkel és ironikus feliratokkal ellátott fejfáiról híres.
Még hat kilométer aznapi szállásunkig. Hosszúmezőn a Református Parókia vendégházában kapunk fedelet. A bőséges, finom vacsora után a helybeliek segítségével megismerkedünk a környék sajátosságaival, azután nagyot alszunk a mozgalmas nap 91 kilométere után.

4. nap. Frissen indulunk. A baj csak az, hogy egyre jobban esik az eső. Máramarossziget után kijutunk a Tisza völgyéből. Az egymást követő kis falvak jellegzetes máramarosi, kötélmintás faragott kapuikkal, fatemplomaikkal a népi építészet élő múzeumai.
A Gutin-hágó előtti utolsó faluban megállunk, hogy magunkhoz vegyük a ”hágó koktélt”. Tőlünk a balra fenn magasodó Kakastaréj eltűnik a ködben. Nem jó jel az sem, hogy újra esik. Egyre feljebb kanyargunk. Már szakad, amikor az esőbeállóban defektet szerelünk. Fentebb tejfölsűrű ködbe burkolózik minden. Telik az idő, nem tudni hol tartunk. Aztán váratlanul ott a hágó. A menedékház zárva. Amennyire lehet, mindenki száraz ruhát húz.
Egy óra is beletelik, amíg a 987 méterről leereszkedünk Felsőbányára. Elmerevedett végtagokkal bezúdulunk az első étterembe, köpenyek, sisakok le a sarokba. Bejön velünk vagy ötven liter víz is, de nem szól senki, mi vagyunk egyedül vendégek. Pálinkát, teát és csorbát kérünk, ettől lassan átmelegszik mindenki.
Vastagon ömlik akkor is, amikor tovább indulunk, bár Nagybányán eláll, de most egy vágyunk van: mihamarabb Koltóra érni. Ennek érdekében keresztülgyalázunk főúton, sétálóutcán és egy kávéház teraszán is, hogy egy szocreál lakótelepen végleg eltévedjünk. Koltói szállásunk is a református egyház vendégházában van. Rögvest teleaggatunk mindent nedves holmijainkkal. Vacsora zsákból, a kocsmába is csak a kötelesség visz le néhány embert, aztán lefekvés. Ez a tiszta, száraz érzés!! Ma 85 km-en vagyunk túl.

5. nap. Korán indulunk, de előtte felkeressük a Teleki-kastélyt ahol Petőfi és Szendrey Júlia mézesheteiket töltötték. A költő ezalatt 28 gyönyörű verssel gazdagította irodalmunkat.
Újból Szatmárnémeti felé vesszük az irányt, ezúttal a Szamos baloldalát választva. Kedvező széllel, jó tempóban húzunk át a szinte egymásba érő egyutcás falvakon. Vasárnap van, mindenütt ünneplőbe öltözött, templomba igyekvő emberek mellett haladunk el. Kora délután már ismét a szatmárnémeti kempingben vagyunk. A szokásos program: strandolás. Aki utána átmerészkedik a Szamos gátján meglepő látvánnyal szembesül: kellemes zöld környezetben vadonatúj teniszpályák között lepukkant, feltépett ajtajú, kihalt, kibelezett faházak. Vissza a városba. A Kossuth Park, ahol mintha egy szabadtéri templomban lennénk, az egykori városháza a „láncos templom”, a tűzoltó torony a püspöki székesegyház és a palota meglátogatása már kellemesebb élményeket tartogat a ma megtett 75 km után.

6. nap. Nagykárolyig alig állunk meg. A városban az első utunk a Károlyi-kastélyhoz vezet. A látványos tornyokkal ellátott lovagvárat gondozott angolkert övezi. Rövid sétát teszünk a parkban, ahol a legenda szerint az akkori Szarvas Fogadóban vendégeskedő Petőfi először pillantotta meg Júliát.
A következő nekirugaszkodásra ismét elérjük Érmihályfalvát, majd a határt. Vámospércsen kísérőautónk hazafelé veszi az irányt, a továbbiakban teljes felszereléssel haladunk. Egyelőre Álmosdig, ahol megalkuszunk egy üresen álló házra és meg is van az újabb szállásunk. A takaros kis falu azonban még számos meglepetést tartogat: a kúria, ahol Kölcsey fiatalkorát töltötte, (a családnak birtokai voltak itt), a kovácsmúzeum, Bocskai 1604-es győzelmének emléket állító Diószegi csata emlékműve, a XV.századi alapokra épült ref. erődtemplom mind belefér még a mai programba a 114 km kerékpározás után.

7. nap Erős, ám kellemes tormaillat lengi be a levegőt kifelé haladtunkban. Létavértesig mindenütt nagy területeken foglalkoznak a termesztésével. Erős tempót diktálunk. Biharkeresztesen egyikünk ki, illetve vonatra száll. Gyomorrontás miatt egy napja nincs étvágya, nem vállalja hátralevő távot. A határt követjük Biharugráig. Itt a temetőben felkeressük Szabó Pál síremlékét, majd a faluban Petőfi emléktábláját. Ahogy közeledünk hazafelé, oszlik a maradék társaság. Ki-ki a lakhelyéhez közelebb eső utat választja, végül a Mezőberény táblánál már csak ketten vagyunk. Ma 131 km-en állt meg a számláló, összesen 648 kilométert tettünk meg nagyobb probléma nélkül egy tartalmas, jó hangulatú, élményekkel teli, helyenként kemény túrán.

Váradi László, Alföld Turista Egyesület Mezőberény