Visszaemlékezés Váradi Lászlóra
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott,
Pihen a kéz, mely értünk dolgozott.
Számunkra te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok.„
Nehéz még most is felfognom, ami történt. Utolsó vasárnapján, a húsvéti túrán még jókedvűen beszélgettünk a Körös gátján. Most pedig már nincs közöttünk. Akkor is nagyon aktívan benne volt a dolgok közepében. Ez, akkor sem volt másképp. Elmondta, hogy készíti a Körös túrák füzetét, tervezi a Patai Mátra új távjait és emellett folyamatosan segített és támogatott a honlappal kapcsolatban is. Ezúttal is értékes ötletekkel lettem gazdagabb általa. Az űrt, amit érzek, nem tudom képes leszek-e valaha magamban pótolni. Vagy kell-e egyáltalán? Hiszen emléke örökre a szívünkben él. Ebben az írásban szeretnék róla megemlékezni, visszaemlékezni én hogyan láttam őt, ill. milyen módokon segítette tulajdonképpen ennek az oldalnak is a fejlődését és más egyéb dolgokról is, amik eszembe jutnak.
Elég régre kell visszamennem, bár fiatalember révén talán ez másnak nem is olyan hosszú idő. A természetjárásba 1994-ben szagoltam bele. Akkor még csak, mint „vendég” voltam jelen. Később, mivel akkoriban a rokonság nagy része igen aktív volt így lett 1996-ban tag lettem az egyesületben 12 évesen. Nagyon szerettem a természetjárást és néhány év elteltével már a MSTSZ Nemzeti Túra csapatába is belekerültem. 1996 volt az az év, amikorra visszaemlékszem, hogy már voltak közös dolgok vele kapcsolatban. Akkoriban ő volt az elnök (és még volt is nagyon sokáig). Ő is azon személyek között volt, aki biztatott, hogy csatlakozzak a kerethez. Személyében egy nagyon kedves, segítőkész és tettre kész embert ismerhettem meg. Felsorolni sem tudom hány és hány túrán vettem vele részt. Rendezőként ugyebár a Körös túrák (2011-től tiszteletére Váradi-Körös Túrák) motorja volt mindig. Természetesen az egész egyesületnek is. 2000-ben vetettem fel az ötletet, hogy legyen az egyesületnek is honlapja hasonlóan a békéscsabai Körösök Völgye TE-hez. Ő teljes mellszélességgel kiállt az ötletem mellett és egészen haláláig is segített benne. Rengeteg információt ő küldött át hozzám és volt, amit direkt a honlap részére készített (pl. a színes eseménynaptár lapok webes verziói, Őszi túrák oldal stb.). Mindig teljes odaadással és precízséggel készítette el ezeket. Csodáltam benne, hogy mindig megmaradt egy kedves embernek, akire bármikor lehetett számítani. Élénken az emlékezetemben él, hogy összeültünk nála és közösen ötleteltünk, hogy mit kellene éppen frissíteni vagy változtatni az oldalon. Támogatta a domain név bejegyzést, és ha lehet ilyet mondani szinte napi-heti e-mail kapcsolatban voltunk. Volt, hogy segítettem a statisztikák gépre vitelében. Ekkor is és később nővérem révén is láttam, hogy milyen hatalmas munkával járnak ezek a dolgok. Ami érdekes, hogy akármennyire is próbálta elosztani a dolgokat, ezek után is mindig mindenre rálátott szinte és azokat, akik elvállalták a feladatokat azok bizton fordulhattak hozzá, ha elakadtak valamiben. Talán nem vagyok egyedül, aki hallotta Lacitól az a gondolatsort, hogy át kell adni a dolgokat a fiataloknak, hogy ők vigyék tovább. Hiszen mi lesz, ha az öregek köztük ő is már nem lesz többé. Soha nem gondoltam, hogy ilyen „fiatalon” (hiszen még csak 59 éves volt) elveszítjük őt. Mindig is imádott írni és a 2011-ben megújuló „többszerkesztős” oldalon is ő lett volna, aki elsőként akart alkotni az új oldalon. Amikor megkaptam halálhírét teljesem lesúlytott a hír. Több mint 15 éves ismeretség. A rengeteg közös dolog, amin együtt dolgoztunk. Még kis gyermek voltam, amikor megismertem talán ezért is kötődtem hozzá ennyire. Bárkinek az elvesztése szomorú, de amikor ez megtörtént mérhetetlen ürességet éreztem. Azt az ürességet, amit az ő elvesztése jelenti. Őt nem lehet pótolni, mint embert.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy Laci azt szerette volna, hogy amit ő elkezdett, az ugyanúgy a folytatásra kerüljön. Neki az élete volt a természetjárás. Bár ő már nincs köztünk, de tudom, hogy ha letekint ránk, akkor azt szeretné, hogy minden továbbra is ugyanúgy vagy akár még jobban menjen. Ő taposta ki az utat számunkra. Nekünk kötelességünk folytatni ezt.
Nyugodjék békében! Emléke örökre a szívünkben él.
Szöllősi János