Beszámoló az 1998-as Körös túráról

KÖRÖS Teljesítménytúrák – 1998


KÖRÖS Teljesítménytúrák – 1998

A hagyományoknak megfelelően az első júniusi hétvégén  –  a gyermeknapi sokadalom után – turisták népesítették be a mezőberényi Piknik Parkot. A Természetjáró Szakosztály tizenharmadik alkalommal rendezte meg a KÖRÖS Teljesítménytúrákat. Már péntek délutántól késő estig érkeztek a  túra résztvevői. Másnap reggel a következő hullámban csatlakoztak hozzájuk a környező megyékből érkezők. Így együtt reggel hat órától folyamatosan 182 induló vágott neki a három táv valamelyikének. A legtöbben, 91-en, ezúttal is az ötven kilométeren neveztek, a harmincas távot  72 fő választotta, míg a legrövidebb huszasra 19 fő jelentkezett.
Már kora reggel bizonyossá vált, hogy a várható nagy meleg miatt nehéz nap elé néznek a résztvevők és a rendezők egyaránt. Utóbbiaknak  a legnagyobb feladatot a folyadék pótlása jelentette a hét ellenőrző ponton, ahol a felkínált kalóriapótló zsíroskenyér, zöldségsaláta, aprósütemény, csokoládé, Plussz… stb. mellett minden folyadék rövid időn belül elfogyott . Az öt kisérőkocsi kulcsszerepet töltött be ezen a napon, minden bizonnyal részük volt abban hogy mindössze hatan kényszerültek feladni választott távjukat.  A rövidebb távokon 1-1 fő míg az ötvenesen négy fő. Egyikük  méhcsípés miatt. Ilyen módon övé lett a tizenharmadik rendezés "Legpechesebb versenyző" díja. ( A szervezők tűvé tették a várost egy fekete macskafigura után, de miután nem sikerült beszerezni, csak szóban kárpótolhatták póruljárt barátjukat. )
A leggyorsabb férfi a békéscsabai Asztalos János 5 óra 10 perc alatt teljesítette az 52,8 km-es távot. A nőknél legrövidebb időn belül a rendező szakosztály tagja Viczián Gyöngyi és az Albertirsáról érkezett  Farkas Valéria holtversenyben 6 óra 25 perc alatt ért be. Utóbbi tizenegyszeres teljesítőként.
A legfiatalabb lány a 15 éves mezőtúri Madarász Márta volt. A legfiatalabb fiú 11 évesen Márta Tibor és a legidősebb férfi a maga 76 évével Szucharda Gyula  volt. Mindketten a házigazda szakosztály tagjai, valamint a cím védői, akárcsak a legidősebb női résztvevő a 62 éves budapesti Csányi Mária. Különdíjként mind a hatan egy, a túra emblémájával ellátott kerámia plakettet vehettek át.
A harmincas távot a leggyorsabban Földi Mihály ( 2 óra 09 perc ) járta be, míg a húsz km-en a  70 éves Csipke Lajos 2 óra 34 perc alatt, elsőként ért be.  Mindketten szintén a mezőberényi szakosztályt képviselték.
A  KÖRÖS 50 egyben a Teljesítménytúra Nemzeti Bajnokság hatodik fordulójaként is szerepelt.  Az indulók  között természetesen jelen volt a házigazdák együttese is. A  "hazai pálya" előnyeit élvezve a Bihari János, Viczián Gyöngyi, Márta Zoltán hármas a maximálisan elérhető pontszámot megszerezve az elvárásoknak megfelelően szerepelt. A csapat továbbra is versenyben van ellenfeleivel. A döntés az őszi – elsősorban a hosszabb távú – fordulók után várható.
A 38 fokos melegben a túra mezőnye derekasan helytállt.  A 21.30 -ra tervezett hivatalos versenyzárás helyett 18.40-kor , leszámítva a feladókat,  az utolsó beérkező is leülhetett az elvesztett kalórák pótlására szolgáló gulyás mellé. Így elmondható, hogy a hőség ellenére a tizenharmadik KÖRÖS 50 végig jó hangulatban , különösebb fennakadás nélkül zajlott le.
A számos helyről érkező résztvevőn kivül  a már törzsvendégnek számító Körösök Völgye TE, a Bp.-i Pannónia Kollégium, Mezőtúr, Rákoskert, Abony mellett Orosháza, Martfű, Szolnok és Cegléd is nagyobb létszámú csapattal indult.
A házigazda természetjáró szakosztály tagjai minden követ megmozgattak a sikeres rendezés érdekében, de a támogatók nélkül igyekezetük nem lett volna teljes. Az önzetlen segítségért az alábbiakat illeti köszönet  :
Wesselényi (NISZKA) Közalapítvány, Vasutas Természetjárók Szövetsége Budapest,; Környezetünkért,Jövőnkért Alapítvány, Alaszka Kft., Burek Pékség, Körösök Völgye TE, Csaba TV Békéscsaba; Városi Önkormányzat, Oroszlán Gyógyszertár, Faipari Szövetkezet, Petőfi Sándor Művelődési Központ, Berényi Tégla Téglaipari Kft., Dianthus Bt., Piknik Park, Berény Szövetkezet, Agrowet, Marton Mihály, Sáli  János Mezőberény.

– VL –